Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
A Jobbik azzal, hogy radikális és rendszerellenes karakterét, ha csupán formálisan is, de feladta, elvesztette kezdeményező szerepét.
„A Jobbik azzal, hogy radikális és rendszerellenes karakterét, ha csupán formálisan is, de feladta, elvesztette kezdeményező szerepét. A párt, a menekültválság kirobbanása után, a kormányzati politikát kívülről figyelő, azzal szemben érvényes alternatívát megfogalmazni nem tudó, reagáló pozícióba kényszerült. Vagyis néppártosodásával saját magát szorította karanténba.
Politikáját ezen felül a puha diktatúra logikája szerint kézivezérelt állami, vagy kormányközeli sajtóban – ide számítva a Lokált és a megyei napilapokat is – előbb tényszerűen meglévő orosz kapcsolataival, majd a feltételezett, és a központi propaganda által sugallt iszlámbarátsággal lehetett hitelteleníteni.”